HTML

Brain Drain

Egy blog az agyelszívásról. Miért hagyják el a diplomás fiatalok Magyarországot, és miért nem jönnek vissza? Ha szeretne hozzászólni a témához, esetleg érintett a kérdésben, várjuk levelét a braindrainhu (a) gmail.com címre.

Látogatóink

free counters

2011.05.16. 20:00 agyelszívás

A bolygó hollandi

Holland barátom, aki Magyarországon él, felkészített rá, hogy ekkora váltás után már sehol sem leszek igazán otthon. Én viszont inkább úgy gondolom, hogy csak rajtam múlik, hogy otthon akarom-e érezni magam valahol. 


Név: A bolygó hollandi
48 éves, budapesti férfi
villamosmérnök
Hollandia


48 éves villamosmérnök vagyok, tavaly október végén költöztem ki Hollandiába. Ennyi idősen az ember már nem ugrál meggondolatlanul: biztos állásra mentem. Az első időszakot a low-budget jegyében egy bérelt szobában töltöm, két kisebb gyermekem és feleségem nyáron jönnek utánam. Az otthoni bedőlt lakáshitel és a totális pesszimizmus után már nincs mit vesztenünk, sőt azt remélem, hogy gyerekeim majd húsz év múlva nyitott, nyelveket beszélő, európai polgárok lesznek.

Annak idején járta körünkben egy némiképp profán mondás: "Az isten is villamosmérnök". A Műegyetem valóban igen jó alapot adott ahhoz, hogy az élet számos különböző területén megálljuk a helyünket. A mi évfolyamunk is jól szétspriccelt: nagyjából lefedjük a térképet, szakmai és földrajzi értelemben egyaránt. 

Először a szorosan vett szakmámban, hardverfejlesztőként dolgoztam, egy szocialista magyar nagyvállalat kis fogaskerekeként. A sors furcsa játékaként egy negyed század elteltével most ismét a szakmámhoz közel, szervizmérnökként keresem a kenyerem, egy (szocialista magyar) kapitalista nemzetközi nagyvállalat kis fogaskerekeként.

 

 

A kettő közt viszonylag kacskaringós utakon jártam, az értékesítéstől a cégvezetésig, az informatikától a nyomdaiparig. Voltam egyszemélyes betéti társaság és részvénytársasági vezérigazgató is. Foglalkoztam szoftverfejlesztéssel, külkereskedelemmel, üzletkötéssel (igen, még az osztrák biztosító is megvolt), Apple számítógépekkel (hol volt még akkor az iPhone...), strukturált dokumentumkezelő rendszerekkel, digitális nyomtatással. Sokat utaztam, sokat beszéltem angolul, és négy gyermekkel ajándékozott meg az élet.

 

 

Sajnos ahogy telt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy Magyarország és én nem találunk egymásra. Feleségem hasonlata szerint olyan ez, mint egy rossz házasság, amiből inkább ki kell lépni, mielőtt a kölcsönös vagdalkozásban gyógyíthatatlan sebeket ejtünk egymáson. Amikor a nyolcvanas évek végén az Alkotmány utcában tüntettem a nagymarosi gát ellen, és '90-ben, amikor megalakult az első szabad parlamentünk, nem gondoltam volna, hogy a rendszerváltás ennyire tévútra jut. Ebben mindenki sáros: a vezető politikusaink csakúgy, mint a tudatosság minimális szintjét sem elérő, vizitdíjat leszavazó "zemberek". Amiért igazából haragszom, az az, hogy elvették a 25 évvel ezelőtti hitemet, hogy ebből az országból még lehet valami. A személyes indítékokról bővebben itt már írtam egyszer: http://bolygo.blog.hu/2010/10/16/a_merleg_jegyeben

Az elmúlt kilenc évben felhasználóként (értsd: egy könnyűipari szolgáltató cég műszaki-termelési vezetőjeként) elsősorban azon dolgoztam, hogy külföldi gyártmányú csúcstechnológiájú gépeink kifogástalanul, megbízhatóan működjenek, kollégáink pedig a maximumot tudják kihozni a gépekből is és önmagukból is. Munkahelyem egyfajta burokként vett körül, és semmiképp nem a magyar valóság tükörképét mutatta, inkább egy nyugati színvonalú termelőüzemét. Tehát nem onnan akartam elmenekülni. Gyakori kapcsolatban voltam azonban a gyártó cég mérnökeivel és menedzsereivel, és mondhatom, hogy kölcsönösen sokat tanultunk egymástól, hiszen ők ismerték a gépeik lelkét, mi pedig azokat a fortélyokat, amikre a folyamatos napi használatban jöttünk rá. A kialakult személyes kapcsolatnak köszönhetően el tudtam velük beszélgetni arról is, ami nyomasztott: a helyzet Magyarországon (politikai, gazdasági és erkölcsi értelemben egyaránt), a gyerekeim jövőjével kapcsolatos aggályaim, az az irány, amely szerintem nem vezet sehová.

 

 

 

Aztán egy szép napon megkérdezték, komolyan gondoltam-e, és lenne-e kedvem náluk dolgozni, mert most épp van egy állásuk. Nem vezetői pozíció, de tudom, mire számíthatok, mérnöki munka, megfelel a szakmámnak, és nyugalmasan meg lehet élni belőle. 

Nem sokat gondolkodtam. Hiszek abban, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa, és nem szabad a sült galambot várni, hanem tudatosan készülni kell a szerencsére, nehogy ne ismerd fel, amikor közelít. Lassan ötven felé járok, mire várjak még? Ebben az értelemben nem a klasszikus "brain drain" folyamat zajlott le, hiszen nem egy fiatal pályakezdőt csábítottak el, inkább azt mondom: megtalálta a zsák a foltját. Tehát tulajdonképpen rablóból pandúr lettem, némi képzavarral azt is mondhatnám, hogy átestem az érem másik oldalára. Szervizmérnökként dolgozom, hollandiai bázissal, de gyakori utazással, mert a gépeink elég különlegesek, és nincs szükség minden országban szakképzett mérnökre, viszont néha egy helyen többen is vagyunk, pl. egy nagyobb üzembe helyezésnél, így fél év alatt Hollandián kívül dolgoztam már Angliában, Svédországban, Németországban, Belgiumban, sőt, milyen fura az élet: Magyarországon is.

 

 

Miért épp Hollandia? Nagyon egyszerű: azért, mert itt adódott lehetőség. Nem volt konkrétan kitűzött ország-célom, és bár "szóba se jöhet Skandinávia", elmentem volna Angliába, Belgiumba, Francia-, Ír- vagy Németországba is, de így is jó. Sőt egyre jobb. 

Mert, miért épp ne Hollandia? :-) Tulipánok, szélmalmok, sok-sok zöld mező, szorgalmas, igyekvő és nyitott emberek, igényesség, tisztaság, kultúra és szórakozás. Olyan kis takaros, a barna téglás házacskákkal, a szépen gondozott pázsittal, a csatornákkal és kacsákkal, a nyitható hidakkal, a bringásokkal.

 

Nagy a változatosság, bőrszínben és vallásban is, egy azonban bizonyos: aki dolgozik, annak becsülete van és boldogul. Azt sem mondhatom, hogy az "alantas" munkát csak bevándorlók végeznék, ugyanúgy megfogja a született holland is a munka vastagabbik végét, nem puhul, nem hígul. Az biztos, hogy nincs diplomás túlképzés, viszont ugyanolyan becsülete van a kétkezi munkásoknak is, mint a diplomásoknak. Ehhez színvonalas oktatás és működő ország társul (vonatok, hivatalok). A szóbeli megállapodást ugyanolyan komolyan veszik, mint a húszoldalas szerződéseket.

 

 

Rembrandt, Rubens és Van Gogh.

Philips és Fokker, KLM és Royal Dutch Shell.

Holland kakaó és Gouda sajt.

Heineken és Amstel.

Feyenoord, Ajax és PSV Eindhoven. Cruyff, Neeskens és Dzsudzsák Balázs :-)

Na meg lapos a táj, sok a dugó az autópályákon, viharos a szél, és ha esik, akkor nagyon esik, de hát valamit valamiért. :-) 

Holland barátom, aki Magyarországon él, felkészített rá, hogy ekkora váltás után már sehol sem leszek igazán otthon. Én viszont inkább úgy gondolom, hogy csak rajtam múlik, hogy otthon akarom-e érezni magam valahol. Most az köt le, hogy feleségemmel együtt segítsünk a gyerekeinknek beilleszkedni, megtanulni hollandul, felnőni, elindulni az életbe, és ez biztosan sok-sok tartalmas évet jelent. Ennél messzebbre most nem tekintek.

 

 

Mi kellene ahhoz, hogy hazatérjek Magyarországra? Diplomatikus választ adok: jelenleg nem számolok reálisan a hazatéréssel, mint alternatívával.
 

Ráadásként összeszedtem néhány gondolatot, ami nekem bejött, és mindenkinek javára válhat, akár külföldön, akár Magyarországon igyekszik boldogulni. Én már csak ilyen idealista maradok: 

·        Tanulj nyelveket, minél többet, minél magasabb szinten. Legelőször is az angolt. Nem feltétlenül a papír kell, hanem az élő, gyakorlati nyelvtudás. Az a fajta, amivel például Hollandiában mindenki rendelkezik: a benzinkutas, a gyógyszerész, az autószerelő szakmunkás, a bolti eladó, a könyvelő és a vasutas is. Ettől tudsz elkezdeni kommunikálni.

·       Nyiss ablakot a világra. Engedd be - kritikával és elfogadással - mindazt a sokszínűséget, amit a világ jelent.

·      Varietas delectat. A másság érték, tanulj belőle. Az emberek sokfélék, különféle ízléssel rendelkeznek, mások a prioritásaik, mint Neked. Nem kell olyanná válnod, de fogadd el, hogy másmilyenek. Figyeld meg, hogy ők is elfogadnak Téged másmilyennek.

·         Pontosság, megbízhatóság, szavahihetőség. Kell ragozni?

·         Felelősségvállalás. Hibázni szabad, eltitkolni tilos.

·         Az egyéni teljesítmény fontos, de csapatmunka nélkül nem tudsz beilleszkedni. A jó csapatban nemcsak te dolgozol, hanem neked is segítenek.

·         Légy alázatos (nem megalázkodó!), tehát ismerd el mások tudását, de ettől még légy büszke arra, amit te tudsz.

·         Win-win. Törekedj arra, hogy egy adott helyzetet úgy zárj le, hogy mindenki jó érzéssel távozzon.

·      Légy optimista; ne a cipődet nézd, hanem előre és felfelé; mosolyogj; és még akkor se panaszkodj, ha úgy véled, okod lenne rá.

·     No stressz, no para. Ne kötődj a rögökhöz és a megszokásokhoz. A változás elkerülhetetlen, tehát a változást tényként kell fogadni, fel kell készülni rá, és alkalmazkodni kell az új körülményekhez.

 

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://braindrain.blog.hu/api/trackback/id/tr762905287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otto von Bolschewich 2011.05.16. 21:30:13

Kedves BG, illetve a BrainDrain blog szerzője!

Köszönöm a cikket, mindkettőtök blogját már követem egy ideje. Mondhatnám, hogy hasonló cipőben járok, de fiatalabb vagyok, még csak 2 gyerek és egyelőre itthon. De bízom benne, hogy már nem sokáig.

Ez a cikk annyira jól leírja az indokokat, hogy már szinte fáj olvasni. :( A magyar átlaghoz képest informatikusként jól keresek, sőt, igen jól, tkp. az euróba átszámolt éves fizetésem már a holland átlagnál is magasabb. De nem ez aggaszt, hanem ahogy te is írtad: a kilátástalanság, jövőkép hiánya és az erkölcsi züllés. Nem akarom, hogy a gyerekeim itt, ebben nőjenek föl.

Kérlek, hogy folytassátok mindketten a blogolást, maradok hű olvasótok. :)